Szemenyei Eszter ​pszichológus oldala
Életvezetési tanácsadás Budapesten
Szemenyei Eszter ​pszichológus oldala
Életvezetési tanácsadás Budapesten
Szemenyei Eszter ​pszichológus oldala
Életvezetési tanácsadás Budapesten
Szemenyei Eszter ​pszichológus oldala
Életvezetési tanácsadás Budapesten

Hát én immár kit/mit válasszak?

​Ebben az opciókkal és lehetőségekkel teli világban paradox módon egyre nehezebb dönteni? Avagy a kevesebb több?

A kérdés csak az, kinek az életét éljük. A magunkét? Egy megálmodott, elképzeltet? Azt, amit ránk erőltettek? A szüleink? A társadalom? Önmegvalósításhoz felelősségvállalás kell. Néha nem „népszerű”/másoknak tetsző, de belülről felszabadító, bátor és félelmetes, önmagunkért kiálló cselekedetek szükségesek ehhez. Ezek a tettek nagy lépések. Az embernek és az emberiségnek. Minél több lépni, dönteni, felelősséget vállalni képes ember él, annál többek vagyunk mindannyian. Egymás példájából tanulhatunk, egymást segíthetjük az önmagunkká válás útján. Ami ködösen indul, és mindig csak egy lépéssel előbbre láthatunk benne. Ha megtettük a lépést, amit kell, jöhet a következő lépés.

Ne várjunk tapsviharra. Hosszú távú vállalkozás ez. Honnan tudjuk mégis, hogy jó úton járunk? Ha felszabadulással, örömmel tölt el a lépés, az jó jel. Ha úgy érezzük, megint ugyanoda jutottunk, ismétlődnek a problémák, akkor könnyen lehet, hogy ördögi kört járunk. Változtatni kell. Valami mást tenni, mint amit eddíg tettünk, mint ahogy eddíg oldottuk meg a konfliktusokat, helyzeteket.

Az önszeretet képessége azt is jelenti, hogy nem engedem, hogy újra és újra megtörténjen velem ugyanaz, hogy újra és újra megtegyék velem azt, ami nem jó nekem. Kiállok magamért, felvállalom, amit érzek, amiben hiszek, amiért élni érdemes. Nekem.

Ki másnak is lenne ebbe beleszólása, mint nekem? És ki is szeret engem igazán? Aki segít a magammá válás útján, vagy aki gátol ebben?

Lehet, hogy nem ott a dolgom, de ha nem próbálom meg, honnan tudnám? El tudom-e engedni, le tudom-e zárni életem egy fejezetét, vágyaim és álmaim el tudom-e engedni, ha nem megyek oda, és nézem meg?

A döntések az igazán nagy döntések sorsfordítóak. Lehet pályaválasztás, párválasztás, munkahely választás, élettér, ország választás. Az út lehet kacifántos és egyenes is. Az idő vagy hogy hány évesek vagyunk kevésbé számít. Ahol dolgunk van, ott jó eséllyel megjelenhetünk. Viszont hosszú távon nem mindegy, hogy életünk nagy kérdéseiben a szívünkre vagy az eszünkre hallgatunk-e. Hogy kibontakoztatjuk-e  a bennünk lakozó potenciált. Ez a mi döntéseinken is múlik. Azon, hogy működtetjük-e az erőinket, képességeink szerint megmérettetünk, vagy beérjük a kényelmes, megszokott, unalmassal. Ahol kihívás ott félelem, szorongás, reszketés is lehet, mikor elindulunk. Aki ezt el próbálja kerülni annak megalkuvás, beletörődés, lemondás lehet a társa.  Minőségi átalakulásokhoz lemondásokra, erőpróbákra, életvizsgákra is számítani kell. Nem egyre, többre. Folyamatosan. Jogod van ezt nem vállalni. Jogod van beérni azzal, ami van. Akkor is, ha nem jó. Ha jó, és ez örömmel tölt el, akkor boldog ember vagy. Belül. A maga egyszerűségében. De ez a legtöbbünknek vágyott állapot.

Az igazi és alapvető döntés, hogy az ember fejlődni szeretne-e. És ha kell ezért döntéseket hozni. Vagy megelégszik valamivel, amiben úgy érzi, valami nincs a helyén, nem stimmel.

Ezt mindenki érzi belül. Hogy jó vagy nem jó az irány. Csak lehet, hogy az érzést is igyekszik letagadni és eltemetni. De az attól még ott van, és dolgozik. És az ember csillapítani próbálhatja alkohollal, szexszel, munkamániával, édességevéssel, másokról való gondoskodással, utazással, extrém sportokkal. A lista végtelen.

Az életben nem lehet nem dönteni. Elodázni lehet. De a nem döntés, a meglévő állapot választása.

Légy bátor! Lépj önmagadért. Lépj a fejlődésért. Lépj a növekedésért.

Mondd, te kit/mit választanál?

Szemenyei Eszter

pszichológus írása

Az oldalon megjelenő írások szerzői jogvédelem alatt állnak. Azok terjesztése kizárólag a szerző előzetes hozzájárulásával vagy a rá való hivatkozással, eredeti tartalommal lehetséges.


Párkapcsolat felsőfokon:

A tudatos párkapcsolat 4 minősége

Milyen egy jó párkapcsolat? És ha már megtaláltuk azt, akivel teljesebb az életünk, hogyan tarthatjuk fenn ezt az állapotot? Hogyan fejlődhetünk, gyarapodhatunk együtt?

Shelly Bullard, pár- és családterapeuta szerint a tudatos párkapcsolat a kulcsa mindennek. De mi is az, és hogy tehetünk érte?

Saját személyes szükségleteink kielégítése helyett nagyon ösztönzően hat a kapcsolatra, ha a felek elköteleződést éreznek egy magasabb cél felé. Lehet ez a gyermekek felnevelése, egy közös vállalkozás sikerre vitele, közös alkotómunka, egyező hitrendszer, értékek szerint való élet. Ha a hosszú távú növekedés és nem az aktuális vágyak kielégülése hajt minket, osztályrészünk lehet egy mélyebb elégedettség érzésben, melyet egyedül egyikünk sem érhetett volna el. A hosszabb távú cél nem feltétlenül annyira kikövezett és konkrét, mint a személyes szükségletek esetén (ház, kocsi, gyerek, hitel törlesztése), inkább egy folyamatos utazáshoz hasonlatos, amelyben fokozatosan fejlődik és módosul az útiterv. Ahogy mondani szokták, ne a végállomás elérése, hanem az oda vezető út öröme legyen maga a cél. Megélni minden egyes állomást, mérföldkövet. Még akkor is, ha az messze van attól, ahol lenni szerettünk volna.

Tudatos kapcsolatban tudatos emberek élhetnek. A tudatosság azonban fejleszthető. Lássuk, mik azok a minőségek, amelyek felé törekedni érdemes.

  1. Ne a kapcsolat végkimenetele legyen a cél, hanem a növekedés maga!
  2. Mindenki a maga „szennyeséért” felelős!
  3. Legyen minden érzés üdvözölve, és a belső folyamatokat ne nyomjuk el!
  4. A párkapcsolat a szeretet gyakorlóiskolája

Nézzük őket sorjában.

Ne a kapcsolat végkimenetele legyen a cél, hanem a növekedés maga!

Jó, ha vannak tervei és vágyai az embernek (Például: „Vele szeretném leélni az életem” vagy „Remélem, a nyári fesztiválra együtt megyünk.”), és természetesen, ha mindkét fél érdekelt abban, hogy merre tart a kapcsolat. Növekedni, fejlődni jöttünk testileg, szellemileg, érzelmileg és lelkileg. Amikor a fejlődés megszűnik, joggal érezhetjük, hogy valami nem stimmel.

Ha folyamatosan azért teszünk, hogy másoknak tetszünk ezzel elnyomva saját érzéseinket, vágyainkat, hamar úgy érezhetjük, hogy csapdába estünk. Egy olyan kalitkába, amit mi teremtettünk meg magunknak, alig ismerve arra a valakire, akivé váltunk. Fontos, hogy partnerünket is bátorítsuk arra, hogy ő önmaga lehessen, és ne egy magunk alkotta képhez próbáljuk őt hasonlatossá tenni.

A növekedés mellett való elköteleződés, a kapcsolat mellett való elköteleződés annak a tudatával, hogy a növekedés teszi élővé, vibrálóvá a kapcsolatot. A növekedés a végtelen ismeretlenbe visz minket, ezért sokaknak felmerülhet a félelem érzése, mi van, ha a fejlődésben kinőjjük a saját kapcsolatunkat? A szerző válasza, hogy ettől lesz a kapcsolat élő.

Mindenki a maga „szennyeséért” felelős!

Mindannyiunknak vannak múltból hozott sebei, melyek a párkapcsolatban törvényszerűen és óhatatlanul felszínre kerülnek. Ez elkerülhetetlenül rossz érzéseket is felhoz, melyekről nem a partnerünk tehet, hanem a régi rossz beidegződésünk. Fontos, hogy behozzuk a meg nem oldott problémáinkat a kapcsolat élet és játszóterére, és felelősséget vállaljunk azért, ami a mi szennyesünk. A felmerülő rossz érzéseket a felszínre hozva, feltárva, megbeszélve, átdolgozva egy új valóságba és párkapcsolati minőségbe csöppenhetünk, természetesen csak akkor, ha a régi hiedelemrendszerünket át tudtuk írni.

Legyen minden érzés üdvözölve, és a belső folyamatokat ne nyomjuk el!

Egy tudatos párkapcsolatban bármit lehet érezni, és azokat ki is lehet fejezni, meg lehet beszélni. Ez a gyógyulás alapfeltétele. A másikkal való teljes őszinteségnek ára van. Egyrészt, első lépésben magunkkal kell igazán őszintének lennünk, hogy elmondhassuk, milyenek is vagyunk valójában. Másrészt, jó, ha a partnerünk őszinteségét is képesek vagyunk fogadni. Hisz ez egy kétszemélyes társasjáték. Mindkét fél joga és lehetősége, hogy autentikus legyen. Ez viszont első látásra - főleg, ha nem így szocializálódtunk a családunkban és a párkapcsolatainkban - ijesztő lehet.

Ha attól félünk, hogy a teljes őszinteség miatt nem leszünk elég szerethetőek, az épp az az érzés, ami végső soron megöli a szeretet érzését. Hisz szeretetben élek-e, ha nem lehetek az, aki? Érdemes felvállalnunk magunkat a hibáinkkal és szürke árnyalatokkal együtt, vállalva azt a kockázatot is, hogy kiderül a partnerünkről, hogy erre a fajta őszinteségre, mélységre ő nem képes. Ha meg sem próbálunk őszinték lenni, ezzel esélyt sem adunk neki arra, hogy bebizonyíthassa, tud megértő társunk lenni.

Azon részeink megosztása, amit a legnehezebb megosztani, végül azt az érzést fogják hozni, hogy ismernek, látnak, megértenek minket a kapcsolatban, ami tovább erősíti a két ember kötődését.

A párkapcsolat a szeretet gyakorlóiskolája

A szeretet végső soron gyakorlás. Az elfogadás, jelenlét, megbocsájtás, és a sérülékenységünk felfedésének gyakorlóiskolája.

Gyakran a szeretetet végcélnak tartjuk, azt a csúcsélményt keressük, és ha a kapcsolat már nem az, ami volt, nem vagyunk elégedettek. Ez épp a szeretet hiánya. A szeretet utazás és felfedezés. A kapcsolat bármely pontján felteheted magadnak a kérdést: Mit tenne itt a szeretet? A válasz mindig más lesz, emiatt olyan módon növekedhetsz, amit sosem hittél volna.

A párunk a tükrünk. A mi kiegészítőnk. Lehet az görbetükör is, ami felnagyítja azt, amit teszünk, vagy amit nem teszünk. Terhelt párkapcsolatok mögött terhelt egyéni sorsok húzódnak. A párkapcsolati problémából kifelé egy út visz, és az befelé vezet. Önmagunk mélyebb megismerése felé. A másikra való mutogatás helyett az önmagunkkal való szembenézés felé.

Szemenyei Eszter

Pszichológus írása

Forrás:

https://www.mindbodygreen.com/0-21277/the-4-qualities-of-a-conscious-relationship.html


Hogyan nő a homár?

A változás és változtatás képessége – a pszichológiai rugalmasság

Manapság rengeteg változás ér minket és a közvetlen környezetünkben élőket. Ki könnyebben, ki nehezebben éli meg ezeket a változásokat. Gyakran stressznek nevezzük, amit átélünk, és ha nem boldogulunk könnyedén, stresszkezelési problémaként számolunk be erről.

Az életközepi válság, bár továbbra is létező fogalom, némi átgondolásra szorul, hisz úgy érezhetjük, mintha nem egy, hanem számtalan krízisen esnénk át. Mintha az egyik hullám után jönne a másik, és mi a szörfdeszkánkat keresgélnénk az óceán közepén. Elég csak a karrier, munkahely váltásokra, párkapcsolati krízisekre, változásokra gondolnunk. Ezek a változások nemcsak a kalandosabb lelkületű felebarátainkat érinti, de azokat is, akik köszönik szépen, jól meglennének azzal, amit „dobott a gép”.

Nem csak az idők változnak a technikai fejlődés, információáramlás felgyorsulásával és a fogyasztói társadalom nyújtotta lehetőségekkel, de mindezek a változások a magánéletünk legapróbb részleteire is hatással lehetnek, akár kértünk belőlük, akár nem. Nem abban a világban élünk, amire szüleink felkészítettek minket, bármennyire is legjobb tudásuk szerint tették ezt. Már nem egy munkahelyről megyünk nyugdíjba, nem egyetlen emberrel ismerjük meg az intimitás titkait, nem egy helyen éljük le az életünket, tisztelet persze a kivételeknek.

Különbözőek lehetünk azonban abban is, hogy mennyire gyorsan és könnyen vagyunk képesek reagálni ezekre a változásokra. Ezt nevezik a pszichológiai rugalmasság képességének. Egy kontinuumként érdemes a fogalmat elképzelni, tehát nem egyáltalán vagy teljesen képesek vagyunk a változásokhoz való alkalmazkodásra (nem a 0 vagy 1 esete érvényesül). Azt is mondhatnánk, hogy néhányan a 10-es skálán 10-es mértékben képesek változtatni és a változásokhoz alkalmazkodni, míg mások lehetnek 6-os vagy 4-es értéket elérők is, akikben nagyobb frusztráció, türelmetlenség, bizonytalanság tűrés van, és nagyobb mértékben érzik magukat kiszolgáltatva (a 4-esek még inkább, mint a 6-osok). Sokan azért szeretnek ragaszkodni a jól megszokott rendhez, mert úgy érzik, amit már megtanultak kezelni, amiben otthonosan, rutinosan mozognak, azt ők irányítják, van ráhatósuk arra, hogy mi és mikor történik.

Fontos megemlítenem, hogy ez a képességünk az életünk során változó lehet. Előfordulhat, hogy valaki, aki alapvetően képes volt rugalmasan viszonyulni a változásokhoz, azt veszi észre, hogy már nem annyira jellemző ez rá. Természetesen fordítva is igaz az állítás: aki alapvetően rettegett a változásoktól képes lehet nyitottabban reagálni az élet hullámaira. Összességében azonban elmondható, hogy a spontán és adaptív irányú változások ritkábban fordulnak elő, a pszichológiai rugalmasság a személyiségünk alapját is érinti és hatással vannak rá a neveltetés, örökletes faktorok, környezeti hatások egyaránt (ezen hatásokra most nem clom kitérni). A fontos az, mit tehetünk itt és most, amivel kedvező irányba befolyásolhatjuk alapvető hozzáállásunkat a változásokkal kapcsolatban.

Mi is tehát a pszichológiai rugalmasság?

Egy olyan hozzáállás vagy beállítódás érzelmi, gondolati és viselkedéses értelemben is, amellyel a különböző életeseményekre nyitottan vagyunk képesek reagálni. Ezzel szemben a pszichológiai rugalmatlanság valami fajta merevséget, rigiditást feltételez a gondolkodásmód, kiváltódott érzelmek és viselkedés terén.

Mi a következménye a rugalmatlanságnak?

A pszichológiai rugalmatlanságot összefüggésbe hozták a fizikai és mentális jóllét romlásával, és extrém esetei kockázati faktort jelenthetnek a pszichés megbetegedések, pszichopatológiák kialakulására és a tünetek fenntartására, visszaesésre például evészavarok, szerhasználat, depresszió, szorongás, valamint a poszttraumás stressz szindróma eseteiben. Emiatt transzdiagnosztikus, diagnosztikai kategóriákon átívelő fogalomnak is tekinti néhány kutató.

Mi a haszna a pszichológiai rugalmasságnak?

A nagyobb pszichológiai rugalmassággal rendelkezők alapvetően elégedettebbek az életükkel, nagyobb szubjektív jóllétről számolnak be, és összességében a hosszabb távú céljaik megvalósulása érdekében képesek cselekedni az esetek többségében.

Hogyan lehetek rugalmasabb, mire figyeljek?

A pszichológiai rugalmatlanság 2 komponensét: a tapasztalati elkerülést és gondolati összemosódást az emberi szenvedésének szirén hangjainak is nevezik.

Akik rugalmasabbak, azok alapvetően nyitottabban reagálnak a nem kívánt, kellemetlen belső (testi, gondolati, lelki) vagy külső eseményekre. Ezen kívül, ha hajlamosabbak vagyunk arra, hogy gondolataink, „hangulataink” irányítsák a cselekedeteinket, döntéseinket, és képesek vagyunk nagyon bevonódni negatív gondolatainkba, összeolvadni hangulatunkkal, akkor ez a rugalmatlanság jele lehet. 

Érdemes megfigyelnünk magunkat a leghétköznapibb szituációkban, hogy elsősorban negatív gondolataink, érzéseink mennyire képesek minket eltántorítani attól, amit valójában nagyon is szeretnénk. Hogy képesek-e a gondolataink, érzéseink elkedvetleníteni minket, és eltántorodunk-e a szándékunk véghezvitelétől. 

Nem kell azonban azonnal terapeutához fordulni, ha valaki enyhe mértékben vagy bizonyos helyzetekben tapasztalja csak az itt leírtakat. Alapvetően mindenkire jellemző a bizonytalanság nehezebb megélése, a kellemetlen dolgok elkerülése. Az ősember is elkerülte azt a helyet, amely kellemetlen emlékkel bírt számára. A jelenségnek tehát van evolúciós háttere, és adaptív értéke a túlélésért vívott harcunkban. Akkor azonban érdemes elgondolkodnunk a tanácsadás, terápia lehetőségén, ha mindennapi életvitelünket, funkcionálásunkat, örömre való képességünket, kapcsolatainkat veszélyezteti valamely érzés, gondolat, hely, helyszín, szituáció kerülésére tett erőfeszítésünk. Ha valaminek az elkerülése a szokásunkká vált, és ez megnehezíti a mindennapjainkat.

Az ördögi kör azért állhat elő ebben az esetben, mert ezen kellemetlen élmények elkerülése rövid távon a stressz, szorongás csökkenésével jár, ezáltal igazolva látjuk elkerülő viselkedésünket. azonban kutatások eredményei alapján a szokássá vált, habituált elkerülő magatartás hosszú távú a szorongás magasabb fokát eredményezi. „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!”, így is mondhatnánk. Felhívnám a figyelmet arra, hogy nem csak viselkedésesen lehet elkerülni, de a gondolatainkkal, érzéseinkkel való elzárkózás formájában is „megóvhatjuk” magunkat a valódi érzéseinkkel, gondolatainkkal való szembesüléstől. Lehetséges, hogy látszólag mindenre igent mondó, kalandvágyó, bakancslistákat kipipáló, extrém sportokat űző embereket valójában egy mélyebbre temetett fájó érzés vagy gondolat űz újabb és újabb felfedezésre váró helyre. Magunk elől azonban nem menekülhetünk. Az egyedüllétben lehetséges, hogy kétségbeesést, ürességet is megélhetnek.

Mit tehetünk tehát? Nézzünk szembe magunkkal. Tartsunk önvizsgálatot. Kezdjünk el önmagunk érzéseire, gondolataira reflektálni, figyelni. Mondjunk igent arra, ami visszatart minket attól, hogy igazán megvalósítsuk a bennünk lévő lehetőségeket. A szavak jelentősége hatalmas, sokat elárul gondolkodásunkról. Ha azt mondom, szomorú vagyok vagy azt, hogy szomorúnak érzem magam, más távolságot állítok be önmagam és a pillanatnyi érzésem között. Az utúbbi megfogalmazásban tehát kevésbé olvadok össze a pillanatnyi szomorúságommal. Ahogy Mooji mondta: "A gondolatok csak gondolatok. Az érzések csak érzések." Képessé válhatunk arra, hogy úgy tekintsük őket, mint a bárányfelhőket az égbolton. Minden elmúlik. Ez az érzés, ez a gondolat is.

Fontos azonban az arany középút. Ha túl sokat temettük magunkat gondolatainkba, akkor kezdjünk el a gyakorlatban megvalósítani, tenni, lépésről lépésre. Lassan, fokozatosan. Ha egyik hegycsúcsról a másikra menekültünk magunk elől, akkor ne ítéljük magunkat egy indiai ashram vagy a saját budapesti albérletünk szobafogságába. Járjuk utunkat, és szépen, lassan kezdjünk el szembenézni azzal, amivel nem véletlenül nem szerettünk volna szembesülni. Ha ehhez szakember segítséget kérnénk, ne habozzunk megadni magunknak ezt a mentőövet. Fontos, mindez a mi javunkat szolgálja, a mi ütemünkben.

A pszichológiai rugalmasság tehát fejleszthető. A meditáció, jóga, zenélés, tánc, egyéb rekreációs és művészeti tevékenységek, a manapság sokat hangoztatott mindfulness leghétköznapibb vagy terápiás formái segíthetnek nekünk kiengedni a gőzt, töltekezni, más perspektívából látva balanszba kerülni, nem elkerülni, beleállni abba, amit elterveztünk magunknak valahol mélyen, a vágyainkban.

A félelem érzése azt is jelezheti, hogy valami számodra igazán fontos dologra találtál. Ahogy Abraham Twersky, pszichiáter és rabbi mondja: a homár, ahogy növekszik, egyre nagyobb nyomást él meg és egyre kényelmetlenebbnek, kellemetlenebbnek érzi a páncélját. Nem tud ettől az érzéstől szabadulni, csak úgy, ha ledobja azt, és újat növeszt magának. Mitől növekszik tehát a homár? Az érzéstől, hogy kellemetlen és kényelmetlen neki a páncélja. Ez az érzés ösztönzi őt a páncél levetésére. A stressz, krízis, kihívások ideje a fejlődésünk lehetőségének ideje is. Csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.

Mondj igent a változásra, mondj igent önmagad újabb, teljesebb verziójára!

Szemenyei Eszter

Pszichológus írása

​Az oldalon megjelenő írások szerzői jogvédelem alatt állnak. Azok terjesztése kizárólag a szerző előzetes hozzájárulásával vagy a rá való hivatkozással, eredeti tartalommal lehetséges.