Lélek-idő
Szánj minőségi időt
​magadra!
Életvezetési tanácsadás Budapesten
Lélek-idő
Szánj minőségi időt
​magadra!
Életvezetési tanácsadás Budapesten
Lélek-idő
Szánj minőségi időt
​magadra!
Életvezetési tanácsadás Budapesten

Lorem ipsum
Lélek-idő
Szánj minőségi időt
​magadra!
Életvezetési tanácsadás Budapesten

A női és férfi Őserőről, és a családi transzgenerációs hatásokról

A női, ahogy a férfi őserő is őseink, elődeink ereje. Mi mindent jelenthet ez? Az őseinkhez való kapcsolódást, aminek az előfeltétele a nekik való megbocsátás, hibáik elfogadása, a jó és rossz tulajdonságaik együttes szemlélése. Mert biztos, hogy nem csak rosszat örököltünk tőlük, de néhány erősségünkben is visszaköszönhetnek.

Érdemes lehet többet tudni róluk. Azokra az anekdotákra, elbeszélésekre gondolok, amik szájról szájra terjedve maradtak fenn a családban. Milyenek voltak ők? Miben voltak jók, mi volt a gyengéjük, szenvedélyük? Érdemes megismerni szüleink, nagyszüleink, dédszüleink fiatal kori történeteit. Hogy szerettek, milyen őrültségeket követtek el? Mikor és hogy voltak bátrak, és vállalták-e a következményeket? Tudjuk-e hogy sütöttek kenyeret? Hogy nyújtottak tésztát? Milyen erősek voltak? Mit tettek jókedvükben? Milyen mesterségük volt? Miben voltak kivételesen jók? Ez a múlt.

És mi a jelen? Hogy vagyunk mi velük? Tudunk-e nekik megnyílni, beszélgetni? Kérnénk-e tőlük tanácsot az élet bármely területén?

Ellenállásaink velük szemben fel nem dolgozott tartalmakra utalhatnak. Szégyenre, bűntudatra, titokra, neheztelésre, hibáztatásra. Míg ezeket a gombócokat ki nem bogoztuk, őseink ereje nem áramolhat megszakítás nélkül hozzánk. Egy ponton leblokkolódik, eláll az áramlás. És mi a saját erőnkből küzdünk meg a hétköznapi harcainkkal. Magunkra vagyunk hagyva, elszigetelve, vagy épp kisajátítva.

Érdemes felfedezni azokat az ismétlődő elemeket, amik a családunk tagjaiban, az egymáshoz való kapcsolódásukban közösek, vagy akár generációról generációra ismétlődnek. Ők is elváltak? És ők is? A nők szerepe alárendelődő vagy épp ők hordták a nadrágot, parancsoltak és szeretetüket véka alá rejtették? Ki merték mondani: Szeretlek? Vagy mindenféle dolgok mögé rejtve őrizték. Másokban könnyebb felfedezni saját hibáinkat. Ők azonban a mi görbetükreink is lehetnek. Ha idegesítenek, annál biztosabb, hogy dolgunk van ezzel.

Ezen tulajdonságok megismerése magunkról is sokat elárul. Egy felfedezőút kezdődhet meg vele, ahol a sors és predesztináció elrendelése helyett kézbe vehetjük a fonalat, és mi magunk dönthetünk egyre több és több dologról az életünkben. Nem kell sem az édesapánk sem az édesanyánk sorsát élnünk. Van kiút, önmagunk megismerésén át. Hibáink és erősségeink felfedezésén keresztül.

Van viszont egy nagyon jó hír. Ami már sikerült az előző generációnak, azt nekünk is könnyebb megvalósítanunk, anyagba öntenünk, életre hívnunk. Már maga a hit, hogy sikerült elődeinknek is, erőt és bátorítást ad a félelmetesnek tűnő első lépések megtételéhez. Ha anyák voltak, nekünk is sikerülhet, ha házat építettek, mi is valahogy majd csak összehozzuk. Ha szerették, amit csináltak, mi is azt keressük, hogy mi miben leszünk igazán jók.

Van azonban olyan feladatunk is, amit nekünk kell megfejlődnünk, amiben mi törjük az utat. Amit az előző generáció nem ért el. Ebben mi segítjük őket, hisz, ha nekünk sikerül, nekik is volt miért élniük és akár szenvedniük is. Létük igazolást nyerhet általunk. Bennünk folytatódhat munkájuk. Ezek rendszerint azok a dolgok, amiért neheztelünk rájuk. Nekünk ez miért nem adatott meg? Hát, azért, hogy mi teremtsük meg. Legyen szó harmóniáról akár ellentétesnek tűnő tehetségeink közt, akár egy békésebb élet vagy a kihívásokra való igent mondás, a szeretet kimutatása, az együtt töltött idő értékelése, valamit hozzá tehetünk ahhoz, hogy legyen mire építenie az utánunk következőknek.

Kívánom, hogy szeretettel és megértéssel, elfogadással adózzunk azoknak a vonásoknak, amik nem tetszenek annyira bennünk vagy családtagjainkban. Tekintsük őket tanítómestereinknek, amikből bölcsebb és szebb jövőt kovácsolhatunk, csiszolhatunk magunknak. És ne csak mondjuk, de tegyük is meg ezeket a változtatásokat. Ha nem nehéz ezt megtenni, akkor nem ástunk elég mélyre. :) Mindenkinek megvan a maga kihívása. A kihívása, amit megfejlődve újabb lehetőségek tárháza tárul elé, és utódai elé is…

Kívánok sok sikert ehhez!

Eszter


Hogyan nő a homár?

A változás és változtatás képessége – a pszichológiai rugalmasság

Manapság rengeteg változás ér minket és a közvetlen környezetünkben élőket. Ki könnyebben, ki nehezebben éli meg ezeket a változásokat. Gyakran stressznek nevezzük, amit átélünk, és ha nem boldogulunk könnyedén, stresszkezelési problémaként számolunk be erről.

Az életközepi válság, bár továbbra is létező fogalom, némi átgondolásra szorul, hisz úgy érezhetjük, mintha nem egy, hanem számtalan krízisen esnénk át. Mintha az egyik hullám után jönne a másik, és mi a szörfdeszkánkat keresgélnénk az óceán közepén. Elég csak a karrier, munkahely váltásokra, párkapcsolati krízisekre, változásokra gondolnunk. Ezek a változások nemcsak a kalandosabb lelkületű felebarátainkat érinti, de azokat is, akik köszönik szépen, jól meglennének azzal, amit „dobott a gép”.

Nem csak az idők változnak a technikai fejlődés, információáramlás felgyorsulásával és a fogyasztói társadalom nyújtotta lehetőségekkel, de mindezek a változások a magánéletünk legapróbb részleteire is hatással lehetnek, akár kértünk belőlük, akár nem. Nem abban a világban élünk, amire szüleink felkészítettek minket, bármennyire is legjobb tudásuk szerint tették ezt. Már nem egy munkahelyről megyünk nyugdíjba, nem egyetlen emberrel ismerjük meg az intimitás titkait, nem egy helyen éljük le az életünket, tisztelet persze a kivételeknek.

Különbözőek lehetünk azonban abban is, hogy mennyire gyorsan és könnyen vagyunk képesek reagálni ezekre a változásokra. Ezt nevezik a pszichológiai rugalmasság képességének. Egy kontinuumként érdemes a fogalmat elképzelni, tehát nem egyáltalán vagy teljesen képesek vagyunk a változásokhoz való alkalmazkodásra (nem a 0 vagy 1 esete érvényesül). Azt is mondhatnánk, hogy néhányan a 10-es skálán 10-es mértékben képesek változtatni és a változásokhoz alkalmazkodni, míg mások lehetnek 6-os vagy 4-es értéket elérők is, akikben nagyobb frusztráció, türelmetlenség, bizonytalanság tűrés van, és nagyobb mértékben érzik magukat kiszolgáltatva (a 4-esek még inkább, mint a 6-osok). Sokan azért szeretnek ragaszkodni a jól megszokott rendhez, mert úgy érzik, amit már megtanultak kezelni, amiben otthonosan, rutinosan mozognak, azt ők irányítják, van ráhatósuk arra, hogy mi és mikor történik.

Fontos megemlítenem, hogy ez a képességünk az életünk során változó lehet. Előfordulhat, hogy valaki, aki alapvetően képes volt rugalmasan viszonyulni a változásokhoz, azt veszi észre, hogy már nem annyira jellemző ez rá. Természetesen fordítva is igaz az állítás: aki alapvetően rettegett a változásoktól képes lehet nyitottabban reagálni az élet hullámaira. Összességében azonban elmondható, hogy a spontán és adaptív irányú változások ritkábban fordulnak elő, a pszichológiai rugalmasság a személyiségünk alapját is érinti és hatással vannak rá a neveltetés, örökletes faktorok, környezeti hatások egyaránt (ezen hatásokra most nem clom kitérni). A fontos az, mit tehetünk itt és most, amivel kedvező irányba befolyásolhatjuk alapvető hozzáállásunkat a változásokkal kapcsolatban.

Mi is tehát a pszichológiai rugalmasság?

Egy olyan hozzáállás vagy beállítódás érzelmi, gondolati és viselkedéses értelemben is, amellyel a különböző életeseményekre nyitottan vagyunk képesek reagálni. Ezzel szemben a pszichológiai rugalmatlanság valami fajta merevséget, rigiditást feltételez a gondolkodásmód, kiváltódott érzelmek és viselkedés terén.

Mi a következménye a rugalmatlanságnak?

A pszichológiai rugalmatlanságot összefüggésbe hozták a fizikai és mentális jóllét romlásával, és extrém esetei kockázati faktort jelenthetnek a pszichés megbetegedések, pszichopatológiák kialakulására és a tünetek fenntartására, visszaesésre például evészavarok, szerhasználat, depresszió, szorongás, valamint a poszttraumás stressz szindróma eseteiben. Emiatt transzdiagnosztikus, diagnosztikai kategóriákon átívelő fogalomnak is tekinti néhány kutató.

Mi a haszna a pszichológiai rugalmasságnak?

A nagyobb pszichológiai rugalmassággal rendelkezők alapvetően elégedettebbek az életükkel, nagyobb szubjektív jóllétről számolnak be, és összességében a hosszabb távú céljaik megvalósulása érdekében képesek cselekedni az esetek többségében.

Hogyan lehetek rugalmasabb, mire figyeljek?

A pszichológiai rugalmatlanság 2 komponensét: a tapasztalati elkerülést és gondolati összemosódást az emberi szenvedésének szirén hangjainak is nevezik.

Akik rugalmasabbak, azok alapvetően nyitottabban reagálnak a nem kívánt, kellemetlen belső (testi, gondolati, lelki) vagy külső eseményekre. Ezen kívül, ha hajlamosabbak vagyunk arra, hogy gondolataink, „hangulataink” irányítsák a cselekedeteinket, döntéseinket, és képesek vagyunk nagyon bevonódni negatív gondolatainkba, összeolvadni hangulatunkkal, akkor ez a rugalmatlanság jele lehet. 

Érdemes megfigyelnünk magunkat a leghétköznapibb szituációkban, hogy elsősorban negatív gondolataink, érzéseink mennyire képesek minket eltántorítani attól, amit valójában nagyon is szeretnénk. Hogy képesek-e a gondolataink, érzéseink elkedvetleníteni minket, és eltántorodunk-e a szándékunk véghezvitelétől. 

Nem kell azonban azonnal terapeutához fordulni, ha valaki enyhe mértékben vagy bizonyos helyzetekben tapasztalja csak az itt leírtakat. Alapvetően mindenkire jellemző a bizonytalanság nehezebb megélése, a kellemetlen dolgok elkerülése. Az ősember is elkerülte azt a helyet, amely kellemetlen emlékkel bírt számára. A jelenségnek tehát van evolúciós háttere, és adaptív értéke a túlélésért vívott harcunkban. Akkor azonban érdemes elgondolkodnunk a tanácsadás, terápia lehetőségén, ha mindennapi életvitelünket, funkcionálásunkat, örömre való képességünket, kapcsolatainkat veszélyezteti valamely érzés, gondolat, hely, helyszín, szituáció kerülésére tett erőfeszítésünk. Ha valaminek az elkerülése a szokásunkká vált, és ez megnehezíti a mindennapjainkat.

Az ördögi kör azért állhat elő ebben az esetben, mert ezen kellemetlen élmények elkerülése rövid távon a stressz, szorongás csökkenésével jár, ezáltal igazolva látjuk elkerülő viselkedésünket. azonban kutatások eredményei alapján a szokássá vált, habituált elkerülő magatartás hosszú távú a szorongás magasabb fokát eredményezi. „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!”, így is mondhatnánk. Felhívnám a figyelmet arra, hogy nem csak viselkedésesen lehet elkerülni, de a gondolatainkkal, érzéseinkkel való elzárkózás formájában is „megóvhatjuk” magunkat a valódi érzéseinkkel, gondolatainkkal való szembesüléstől. Lehetséges, hogy látszólag mindenre igent mondó, kalandvágyó, bakancslistákat kipipáló, extrém sportokat űző embereket valójában egy mélyebbre temetett fájó érzés vagy gondolat űz újabb és újabb felfedezésre váró helyre. Magunk elől azonban nem menekülhetünk. Az egyedüllétben lehetséges, hogy kétségbeesést, ürességet is megélhetnek.

Mit tehetünk tehát? Nézzünk szembe magunkkal. Tartsunk önvizsgálatot. Kezdjünk el önmagunk érzéseire, gondolataira reflektálni, figyelni. Mondjunk igent arra, ami visszatart minket attól, hogy igazán megvalósítsuk a bennünk lévő lehetőségeket. A szavak jelentősége hatalmas, sokat elárul gondolkodásunkról. Ha azt mondom, szomorú vagyok vagy azt, hogy szomorúnak érzem magam, más távolságot állítok be önmagam és a pillanatnyi érzésem között. Az utúbbi megfogalmazásban tehát kevésbé olvadok össze a pillanatnyi szomorúságommal. Ahogy Mooji mondta: "A gondolatok csak gondolatok. Az érzések csak érzések." Képessé válhatunk arra, hogy úgy tekintsük őket, mint a bárányfelhőket az égbolton. Minden elmúlik. Ez az érzés, ez a gondolat is.

Fontos azonban az arany középút. Ha túl sokat temettük magunkat gondolatainkba, akkor kezdjünk el a gyakorlatban megvalósítani, tenni, lépésről lépésre. Lassan, fokozatosan. Ha egyik hegycsúcsról a másikra menekültünk magunk elől, akkor ne ítéljük magunkat egy indiai ashram vagy a saját budapesti albérletünk szobafogságába. Járjuk utunkat, és szépen, lassan kezdjünk el szembenézni azzal, amivel nem véletlenül nem szerettünk volna szembesülni. Ha ehhez szakember segítséget kérnénk, ne habozzunk megadni magunknak ezt a mentőövet. Fontos, mindez a mi javunkat szolgálja, a mi ütemünkben.

A pszichológiai rugalmasság tehát fejleszthető. A meditáció, jóga, zenélés, tánc, egyéb rekreációs és művészeti tevékenységek, a manapság sokat hangoztatott mindfulness leghétköznapibb vagy terápiás formái segíthetnek nekünk kiengedni a gőzt, töltekezni, más perspektívából látva balanszba kerülni, nem elkerülni, beleállni abba, amit elterveztünk magunknak valahol mélyen, a vágyainkban.

A félelem érzése azt is jelezheti, hogy valami számodra igazán fontos dologra találtál. Ahogy Abraham Twersky, pszichiáter és rabbi mondja: a homár, ahogy növekszik, egyre nagyobb nyomást él meg és egyre kényelmetlenebbnek, kellemetlenebbnek érzi a páncélját. Nem tud ettől az érzéstől szabadulni, csak úgy, ha ledobja azt, és újat növeszt magának. Mitől növekszik tehát a homár? Az érzéstől, hogy kellemetlen és kényelmetlen neki a páncélja. Ez az érzés ösztönzi őt a páncél levetésére. A stressz, krízis, kihívások ideje a fejlődésünk lehetőségének ideje is. Csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.

Mondj igent a változásra, mondj igent önmagad újabb, teljesebb verziójára!

Szemenyei Eszter

Pszichológus írása

​Az oldalon megjelenő írások szerzői jogvédelem alatt állnak. Azok terjesztése kizárólag a szerző előzetes hozzájárulásával vagy a rá való hivatkozással, eredeti tartalommal lehetséges.


Párkapcsolat felsőfokon: 

A tudatos párkapcsolat 4 minősége

Milyen egy jó párkapcsolat? És ha már megtaláltuk azt, akivel teljesebb az életünk, hogyan tarthatjuk fenn ezt az állapotot? Hogyan fejlődhetünk, gyarapodhatunk együtt?

Shelly Bullard, pár- és családterapeuta szerint a tudatos párkapcsolat a kulcsa mindennek. De mi is az, és hogy tehetünk érte?

Saját személyes szükségleteink kielégítése helyett nagyon ösztönzően hat a kapcsolatra, ha a felek elköteleződést éreznek egy magasabb cél felé. Lehet ez a gyermekek felnevelése, egy közös vállalkozás sikerre vitele, közös alkotómunka, egyező hitrendszer, értékek szerint való élet. Ha a hosszú távú növekedés és nem az aktuális vágyak kielégülése hajt minket, osztályrészünk lehet egy mélyebb elégedettség érzésben, melyet egyedül egyikünk sem érhetett volna el. A hosszabb távú cél nem feltétlenül annyira kikövezett és konkrét, mint a személyes szükségletek esetén (ház, kocsi, gyerek, hitel törlesztése), inkább egy folyamatos utazáshoz hasonlatos, amelyben fokozatosan fejlődik és módosul az útiterv. Ahogy mondani szokták, ne a végállomás elérése, hanem az oda vezető út öröme legyen maga a cél. Megélni minden egyes állomást, mérföldkövet. Még akkor is, ha az messze van attól, ahol lenni szerettünk volna.

Tudatos kapcsolatban tudatos emberek élhetnek. A tudatosság azonban fejleszthető. Lássuk, mik azok a minőségek, amelyek felé törekedni érdemes.

  1. Ne a kapcsolat végkimenetele legyen a cél, hanem a növekedés maga!
  2. Mindenki a maga „szennyeséért” felelős!
  3. Legyen minden érzés üdvözölve, és a belső folyamatokat ne nyomjuk el!
  4. A párkapcsolat a szeretet gyakorlóiskolája

Nézzük őket sorjában.

Ne a kapcsolat végkimenetele legyen a cél, hanem a növekedés maga!

Jó, ha vannak tervei és vágyai az embernek (Például: „Vele szeretném leélni az életem” vagy „Remélem, a nyári fesztiválra együtt megyünk.”), és természetesen, ha mindkét fél érdekelt abban, hogy merre tart a kapcsolat. Növekedni, fejlődni jöttünk testileg, szellemileg, érzelmileg és lelkileg. Amikor a fejlődés megszűnik, joggal érezhetjük, hogy valami nem stimmel.

Ha folyamatosan azért teszünk, hogy másoknak tetszünk ezzel elnyomva saját érzéseinket, vágyainkat, hamar úgy érezhetjük, hogy csapdába estünk. Egy olyan kalitkába, amit mi teremtettünk meg magunknak, alig ismerve arra a valakire, akivé váltunk. Fontos, hogy partnerünket is bátorítsuk arra, hogy ő önmaga lehessen, és ne egy magunk alkotta képhez próbáljuk őt hasonlatossá tenni.

A növekedés mellett való elköteleződés, a kapcsolat mellett való elköteleződés annak a tudatával, hogy a növekedés teszi élővé, vibrálóvá a kapcsolatot. A növekedés a végtelen ismeretlenbe visz minket, ezért sokaknak felmerülhet a félelem érzése, mi van, ha a fejlődésben kinőjjük a saját kapcsolatunkat? A szerző válasza, hogy ettől lesz a kapcsolat élő.

Mindenki a maga „szennyeséért” felelős!

Mindannyiunknak vannak múltból hozott sebei, melyek a párkapcsolatban törvényszerűen és óhatatlanul felszínre kerülnek. Ez elkerülhetetlenül rossz érzéseket is felhoz, melyekről nem a partnerünk tehet, hanem a régi rossz beidegződésünk. Fontos, hogy behozzuk a meg nem oldott problémáinkat a kapcsolat élet és játszóterére, és felelősséget vállaljunk azért, ami a mi szennyesünk. A felmerülő rossz érzéseket a felszínre hozva, feltárva, megbeszélve, átdolgozva egy új valóságba és párkapcsolati minőségbe csöppenhetünk, természetesen csak akkor, ha a régi hiedelemrendszerünket át tudtuk írni.

Legyen minden érzés üdvözölve, és a belső folyamatokat ne nyomjuk el!

Egy tudatos párkapcsolatban bármit lehet érezni, és azokat ki is lehet fejezni, meg lehet beszélni. Ez a gyógyulás alapfeltétele. A másikkal való teljes őszinteségnek ára van. Egyrészt, első lépésben magunkkal kell igazán őszintének lennünk, hogy elmondhassuk, milyenek is vagyunk valójában. Másrészt, jó, ha a partnerünk őszinteségét is képesek vagyunk fogadni. Hisz ez egy kétszemélyes társasjáték. Mindkét fél joga és lehetősége, hogy autentikus legyen. Ez viszont első látásra - főleg, ha nem így szocializálódtunk a családunkban és a párkapcsolatainkban - ijesztő lehet.

Ha attól félünk, hogy a teljes őszinteség miatt nem leszünk elég szerethetőek, az épp az az érzés, ami végső soron megöli a szeretet érzését. Hisz szeretetben élek-e, ha nem lehetek az, aki? Érdemes felvállalnunk magunkat a hibáinkkal és szürke árnyalatokkal együtt, vállalva azt a kockázatot is, hogy kiderül a partnerünkről, hogy erre a fajta őszinteségre, mélységre ő nem képes. Ha meg sem próbálunk őszinték lenni, ezzel esélyt sem adunk neki arra, hogy bebizonyíthassa, tud megértő társunk lenni.

Azon részeink megosztása, amit a legnehezebb megosztani, végül azt az érzést fogják hozni, hogy ismernek, látnak, megértenek minket a kapcsolatban, ami tovább erősíti a két ember kötődését.

A párkapcsolat a szeretet gyakorlóiskolája

A szeretet végső soron gyakorlás. Az elfogadás, jelenlét, megbocsájtás, és a sérülékenységünk felfedésének gyakorlóiskolája.

Gyakran a szeretetet végcélnak tartjuk, azt a csúcsélményt keressük, és ha a kapcsolat már nem az, ami volt, nem vagyunk elégedettek. Ez épp a szeretet hiánya. A szeretet utazás és felfedezés. A kapcsolat bármely pontján felteheted magadnak a kérdést: Mit tenne itt a szeretet? A válasz mindig más lesz, emiatt olyan módon növekedhetsz, amit sosem hittél volna.

A párunk a tükrünk. A mi kiegészítőnk. Lehet az görbetükör is, ami felnagyítja azt, amit teszünk, vagy amit nem teszünk. Terhelt párkapcsolatok mögött terhelt egyéni sorsok húzódnak. A párkapcsolati problémából kifelé egy út visz, és az befelé vezet. Önmagunk mélyebb megismerése felé. A másikra való mutogatás helyett az önmagunkkal való szembenézés felé.

Szemenyei Eszter

Pszichológus írása

Forrás:

https://www.mindbodygreen.com/0-21277/the-4-qualities-of-a-conscious-relationship.html